1. szertartás

Enzo mondja a magáét…
A játék is egy temetéssel kezdődik: Bayonetta papnőnek van beöltözve, Enzo pedig csak mondja a magáét mint mindig. Fikázza Rodint és elmondja, hogy mennyire örül annak, hogy végre “meghalt” és kifejezte érzelmeit egy jó nagy adag panaszkodással is, sőt még a szivarját is rádobja a koporsóra és még le is köpi…lenézi az angyalokat és Istent is, amikor egyszer csak a “temetés” közepén egy hatalmas fénysugár borítja be az eget. Enzo egy sír mögé bújik félelmében, amit sikeresen le is dönt. Bayonetta befejezi a kántálást és kiejti a kezéből a Bibliát majd a másik dimenzió átjáróját is megnyitja majd elkezdődik a harc! A harc közben kiderül, hogy Rodin volt a koporsóban és ő is besegít az angyalok ritkításában! Fegyvereket dobál folyamatosan Bayo’nak és persze egy nyalókát (:3) is amit a koporsóban rejtettek el. Majd a játékmód azzal végződik, hogy Bayonetta félig összetöri Enzo kocsijának a motorháztetejét…x”D
2. szertartás

Rodin közbeszól!
A játék csakugyan egy hamis temetéssel végződik! Enzo pofázik még mindig és most is csak a pénzről tud dumálni. Rodin közbeszól egy kicsit és marasztalja a már hazavágyó öreg barátját és jól beolvas neki. Ezután megjelenik Luka és egy egész rozmaring bokrot megcsonkított, hogy a szép virágokat Bayo’ koporsójára tehesse. Szerelmesen elbúcsúzott és mikor elment volna isteni ének töltötte be a magaslati temetőt és a szikrázó napfényben megjelentek az angyalok, akik ugye a halottakért jönnek le a Földre. A papnő esetünkben Jeanne, akit Cheshire is felismert, de még mielőtt kimondta volna a nevét Jeanne már a levegőben küzdött. Rodin és Jeanne sürgették Bayonettát, hogy keljen ki a rejtekhelyéről (magából a koporsóból -.-). Luka nem értette a helyzetet, de maga Enzo sem. Mindketten azt hitték, hogy pár nappal ezelőtt tényleg meghalt! De bebizonyosodott, hogy nem mert a kaporsó fedelét Bayo’ kirúgta és megjegyezte, hogy “legközelebb” egy kis lélegzőnyílást is hagyhattak volna a koporsóban avagy kevesebb bogár sem lenne hátrány xDD.
Egy kis érdekesség: mindkét jelenet a vigridi temetőben játszódott és valószínűleg (sőt biztos is hogy) ugyan azon a kiválasztott sírhelyen! A kirúgott koporsók fedele mind a két esetben Rodin fején landolt xDD, elsőnek a saját temetésén utána pedig Bayonetta koporsója cseszett ki vele ^^.
copyright © bayonettaportal.wordpress.com
copyright © Alice