Én sokat gondolkodtam már rajta, hogy a főszereplők egy-egy necces helyzetből miként és hogyan menekülnek meg! Mint tudjuk a filmekben is soha nem halnak meg a főszereplők vagy annak egy vagy több barátja és erre a Bayonettában is van egy-két példa.
1.
Jeanneról tudjuk, hogy egy igen rafinált nő és mindent megtesz azért, hogy megmentse magát és persze később Bayonettát! Ő is természetesen főszereplő és nem hal meg még a főbb történések előtt. Először akkor hihettük azt, hogy megásta a saját sírját, amikor a hatalmas rakétával eltaláltatta magát! De még sem zúzatta magát halálra, mert a Bayo’-tól elvett kővel egy védőburkot varázsolt maga köré és nem tudták elégetni a tomboló lángok.



2.
Ugyan csak Jeanne menekült meg amikor Jubileus feléledésekor az egyik űr-áramlat messze sodorta a tett színhelyétől és valahol a Földtől messze lebegett a semmiben. Az ál-intróból kiderült, hogy a mi kis fehér hajú szépségünk éppen meglelte a hánykolódó motorját és éppen, hogy csak utol tudta érni Bayonettát a gigantikus és régi Jubileus tákolmányon.



3.
Luka mindig is híres volt a “szerencséjéről”…de szerinte minden amit jól megtudott csinálni az tudás volt! Bayonettára a szívbajt hozták amikor az Isla del Sol nevű szigeten küzdöttek meg Jeannenal, akkor Cheshire az autót- amiben a kis Cerezával ültek – nekivezette a mellettük lévő ház egyik tornyába! De szerencsére nem haltak meg, mert a házakra csimpaszkodva egy drótkötéllel sikerült elhúzniuk a csíkot a helyszínről.



copyright © bayonettaportal.wordpress.com
copyright © Alice